"Emberi Átlag"

Kell egy hely, ahol összefoglalhatom önmagam.
Néha alkotok, korábban az asztalfióknak és a szekrény mélyének alkottam, de az asztalfióknak és a szekrény mélyének alkotni nem túl motiváló.
Mert ott a „művek” halottak vagy legalábbis tetszhalál állapotában leledzenek.
Te teszed élővé a “műveket”, Kedves Befogadó.

Egy-két gondolat-csepp csupán a virtualitás tengerében.
És létrejön a találkozási pont, vagy legalábbis a találkozás lehetősége alkotó és Néző között. Persze simán lehet, hogy ez a lehetőség csak elvi marad – mert az az egy-két véletlenül ide tévedő virtuális szörfös ahogy jön, úgy tovább is áll -anélkül, hogy egy percet is elidőzne ebben az öbölben.
De talán…

Köszöntelek Téged, Kedves Olvasó!

Felcseréltem a nevem betűit, és így született meg inkognitó-nevem:

“Emberi Átlag”

Azt hiszem, ez kifejez engem. Ezzel a felvett névvel tudok azonosulni. Átlagosnak tartom magam, nincs különleges képességem, semmiben nem vagyok kiemelkedően jó.

Az “alkotásaim” jelentik azokat a dolgokat az életemben, amik még fontosak a számomra. 

Az emberek általában érdekesnek tartják az alkotásaimat. Azt mondják, az alkotásaim megmozgatják a befogadó fantáziáját.  A visszajelzések alapján a művek (a rajzok, versek, írások) arra sarkallják a befogadókat, hogy továbbgondolják az alkotásokat, kicsit elmélkedjenek róluk. Ha ez így van, akkor ez azt jelenti, hogy egy új alkotás születik meg a nézőben.

Ezért jött létre ez az oldal. Hogy Te Benned is, Te Általad is egy új alkotás születhessen, Kedves Olvasó.

Ezért tanultam meg weblapot készíteni. Hogy találkozhassunk a gondolataink és érzéseink által.

És mivel szeretek sportolni, talán egy kicsit értek is hozzá, így a mozgás témája sem maradhatott ki a sorból, a fitness is kapott egy fület. Találkozhatsz fitness videókkal, sportról szóló, remélhetőleg közérthető írásokkal, ismeretterjesztő cikkekkel.